Semmi kétség, az agyunk kapcsolódik a testünk többi részéhez. Mégis, amikor egy figyelemhiányos hiperaktív (ADHD) tüneteket mutató gyermeket kezelnek az orvosok, rendszerint figyelmen kívül hagyják ezt a test-agy kapcsolatot. Ezzel megfosztják magukat és páciensüket annak lehetőségétől, hogy a maga teljességében gyógyítsák ki a gyermeket abból, ami lehet, hogy nem is pszichiátriai okból létező betegség.
Ismét Dr. Mark Hyman egy esetén keresztül mutatom be, hogyan is érhető el hihetetlennek tűnő gyógyulás a funkcionális orvoslás módszerével.
Jayson 11 éves korában került Dr. Hyman kezelésébe. Ekkor már számos betegség miatt kezelte sok orvos, asztma, ekcéma, allergiák, arcüreggyulladás, gyomorfájdalmak, fejfájás és alvási problémák. De nem ezek voltak a legnagyobb problémája, hanem a figyelemhiányos hiperaktivitás (ADHD). És ezzel nem volt egyedül.
Az USA-ban a gyermekek 3-5%-át címkézik ADHD-val, azokat a gyerekeket, akik nem tudnak figyelni, impulzívak és a figyelmük könnyen elterelhető, és emiatt sem az iskolákban, sem a barátaikkal nem "nem funkcionálnak jól". És ami még rosszabb: ezeket a gyermekeket komoly pszichiátriai gyógyszerekkel próbálják kezelni. Több mint 2 millió gyermeknek adnak napi szinten olyan szereket, mint a Ritalin, a Concerta, a Focalin és az Adderall. Ezen gyógyszerek fogyasztása 1987 és 1996 között 400%-kal nőtt meg! És ez még nem minden. A gyerekeknek olyan szereket is adnak, mint az anti-pszichotikus Rysperdal, az antidepresszáns Prozac, és a rohamok elleni Trileptal.
Jayson a fenti tüneteire kapott antihisztamint (Zyrtec) és szteroidot (Nasarel) az allergiájára, Albuterol inhalálást és Xopenenx tablettát az asztmájára, Tagamet-et a gyomrára, valamint Tylenolt és Motrint a különböző fájdalmaira.
Dr. Hyman megközelítése: keressük meg a tüneteket kiváltó igazi okokat, és azokat javítsuk meg! Jayson esetében is így fogott a vizsgálatokhoz, a tudományos vizsgálatok ma elérhető módszereivel és szisztematikusan.
Végighallgatta Jayson teljes történetét, nem csak a viselkedési zavarokat és ADHD-t, valamint az ezekkel együtt járó diszgráfiát. Hanem a táplálkozási szokásait és életmódját is. A fejfájásokat, izomgörcsöket és szédülést is.
A részletes vizsgálatok kimutatták, hogy Jayson több táplálék összetevőre is allergiás vagy érzékeny (tejtermékek, glutén, citrusok, mogyoró), valamint súlyos tápanyaghiányai voltak (cink, magnézium, omega 3 zsírsavak, D, E és B6 vitaminok, és triptofán. Ezek a tápanyagok mind nagyon fontosak az agy és az immunrendszer megfelelő működéshez!
Ezen felül magas volt a telített és a transz-zsírsavak szintje, felszaporodtak az élesztőgombák a bélrendszerében, és egy enyhe ólommérgezés is kimutatható volt.
Összefoglalva: az emésztő-, az immun- és a központi idegrendszerének anyagcseréje súlyosan kibillent állapotban volt! Mi köze mindennek az ADHD-hoz? Nagyon sok, hiszen mindez az agy működésének zavaraihoz vezet!
Az ADHD kialakulásának tehát nem a szülők rossz működése, de nem is a Ritalin hiánya voltak, hanem a fenti anyagcserezavarok!
Ezek után Jayson kezelése nevetségesen egyszerű volt. Az allergéneket és az érzékenységeket okozó összetevőket elhagyták az étrendjéből, és a szemét-kajáról (junk food) átszoktatták teljes értékű, zöldségekben és gyümölcsökben gazdag étrendre. Az élesztőgombákat egy hónapos gyógyszeres kezeléssel normál szintre hozták. Napi rendszerességgel kapott multivitamint, cinket és magnéziumot, valamint halolajat és bélflórát segítő baktériumokat.
Két hónappal később egy boldog fiú jött Dr. Hyman rendelésére. Mi változott?
Megszűnt az asztma, a gyomorfájás, a fejfájás, a viszketések és az állandó nátha. Átaludta az éjszakákat. És elhagyta az összes gyógyszer szedését!
A viselkedése látványosan sokat javult az iskolában, ahogy a tanulmányi eredményei is! És az írása szép és olvasható lett!
Ha viselkedés-, vagy hangulatproblémákat tapasztalsz magadon vagy gyermekeden, az alábbi 6 egyszerű lépést javasolja Dr. Hyman:
1. Étrend: hagyd el a szemét-kaját, és egyél minél több teljes értékű, zöldségekben, gyümölcsökben, nyers ételekben rostokban gazdag ételt!
2. Olajcsere: omega-3 zsírsavat például tengeri halak, halolaj, vagy vegetáriánusok lenolaj, alga-olaj fogyasztásával, naponta összesen 500 - 1000 mg EPA és DHA kerüljön a szervezetbe!
3. B vitaminok: jó összetételű B6, B12 és folsav táplálékkiegészítő segíti a hangulat javítását és az agyműködést.
4. D vitamin: napi 2000 egység D3 vitamin az immunrendszer támogatására és depresszió ellen.
5. Mozgás: heti 3-4 alkalommal mozogj legalább 30 percet! Ez hatékonyabb a depresszió ellen, mint a Prozac, ahogy a kutatások kimutatták.
6. Magnézium: napi 400 - 600 mg magnézium-glicianátot vagy -citrátot szedjél, főleg, ha rendszeres fejfájások, görcsök, alvászavar vagy izgatottság gyötör.
Jó EGÉSZséget!
Az eredeti cikk a bejegyzés írásakor:
http://drhyman.com/blog/2010/09/09/how-to-improve-your-handwriting-simply-by-changing-what-you-eat/
2012. november 28., szerda
2012. március 17., szombat
A gyógyító kód - a módszer
Korábban írtam a funkcionális orvoslásról, amely rendszerszemlélettel vizsgálja az embert, és a betegségeket az okaiknál fogva gyógyítja. A módszerei a természettudományos paradigmákon belül maradnak, a megközelítése számít új paradigmának az orvoslásban.
Ebben az írásban egy olyan módszert mutatok be, amelynek részei a modern kvantumfizika és orvostudomány határai közelében vannak, hol a természettudományos paradigmán belül, hol kívül. Az egyik szerző, Dr. Ben Johnson szerepelt röviden a Titok c. filmben is, egyetlen orvosként. A hatásmechanizmust még nem tudják elmagyarázni a szerzők természettudományos módon. Ehhez tartozik két DE.
Első DE: ez sok olyan gyógyszerre is igaz, amelyeket sok éve használ a vegyszer alapú orvoslás: nem ismert a hatásmechanizmusa például a Zoloft-nak, a Xanax-nak, vagy a Risperdal-nak!
Második DE: a Gyógyító kód (The Healing Code) módszere egy nagyon jól mérhető tényező (HRV, heart rate variability, szívfrekvencia-variabilitás) tekintetében éppen azt a hatást váltja ki, amit a szerzők kulcsfontosságúnak tartanak. Ennek következtében pedig rengeteg betegségből és problémából tudtak pácienseket kigyógyítani. A könyv már magyarul is elérhető például itt.
Ez eddig elég misztikusnak hangzik, de nagyon tömörítve nézzük meg, milyen állításokra alapozzák a módszert. Aztán végül a módszert is bemutatom.

2012. március 2., péntek
Áttörés az autizmus okának kutatásában
Kedves Olvasóm, képzeld Magad abba a helyzetbe, hogy 22 hónapos fiad hirtelen visszahúzódó és szótlan lesz, nem kapcsolódik a külvilághoz és a többi emberhez, és repetitív lesz a viselkedése. A gyermekorvosod és a specialista is azt mondja, hogy a gyermeked autista, amely betegségnek sem az okát, sem a gyógymódját nem ismerik, kivéve talán valamilyen viselkedésterápiát.
A funkcionális orvoslás paradigmája
A funkcionális orvoslás ugyanúgy a tudományos megismerésen, a biológia és az orvostudomány modern eredményein alapul, mint a szokásos klinikai medicina. A két paradigma közti különbséget elsősorban a krónikus betegségek gyógyításában szemlélteti az alábbi egyszerű összehasonlítás.
Szokásos orvoslás: a szakorvos azonosítja a betegség nevét, és az ehhez a névhez tartozó gyógyszerrel elnyomja a tünetet. A depressziósnak ad antidepresszánst, a magas vérnyomásúnak vérnyomáscsökkentőt, a hiperaktív gyereknek nyugtatót.

Paradigmák
A paradigmáink, az általánosan elfogadott nézeteink nagyban befolyásolják gondolkodásunkat, sőt, már az észlelésünket és az észlelt információk feldolgozását is. Születésünktől kezdve programozódnak belénk a paradigmák elemei, és alkotják a tudatos és tudattalan működésünk "operációs rendszerét", az alapszoftverünket. Amit akár gyerekként, akár felnőttként sokat hallunk, az beépülhet a paradigmáinkba. Ezért sem mindegy, milyen információknak tesszük ki magunkat, a gyermekeinket nap mint nap. Mit mondogatunk magunkról magunknak, másoknak rendszeresen. Mit mondunk a gyermekünkről neki, másoknak, magunknak.
Legtöbben nem is vagyunk tudatában a paradigmáinknak, amíg más emberek, vagy az élet tanulságai rá nem irányítják a figyelmünket. Az első paradigmaváltás fájdalmas és nehéz, mert úgy érezzük, mi magunk vagyunk a paradigma. A változástól mint a megsemmisüléstől félünk. Átmegyünk a tagadás, a düh, az alkudozás és a depresszió fázisain, mielőtt elfogadjuk. Sokan megállnak a tagadás, vagy a düh szintjén, és olyan erősen azonosulnak a paradigmáikkal, hogy mindent megtesznek a védelméért.
Kedves Olvasóm, tegyünk itt egy alapvetést:

nem vagyunk azonosak a paradigmáinkkal.
2012. február 26., vasárnap
Elinduló
Minden héten iszom Yogi teát. A filter-fogó kis papírokon van egy-egy üzenet. Egy mondat, egy ajándék gondolat, amelyen meditálhatok, amíg kortyolgatom a teát.
Az egyik gondolat megfogott, lehetne a mottóm is.
Célom, hogy megosszak tudást a bőséggel, a valósággal, a testi-lelki-szellemi egészséggel kapcsolatosan kedves Olvasóimmal.
Sok ismerősömnek korlát az idegen nyelvek nem ismerete, nekik is segítek kivonatos fordítások, ismertetők közzétételével.
Az egyik gondolat megfogott, lehetne a mottóm is.
Where there is mastery, there is no mystery.
Ahol mesteri tudás van, ott nincs misztérium.
Célom, hogy megosszak tudást a bőséggel, a valósággal, a testi-lelki-szellemi egészséggel kapcsolatosan kedves Olvasóimmal.
Sok ismerősömnek korlát az idegen nyelvek nem ismerete, nekik is segítek kivonatos fordítások, ismertetők közzétételével.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)